Míg az 1900-as évek első felében a drukkerekre a keményre vasalt inggallér, a kalap és a nyári öltöny volt jellemző, addig napjainkban már a klubok mezeibe öltözött, néha az extremitás határait súroló férfiakat és nőket lehet látni a lelátókon.
A divat és az öltözködési szabályok az elmúlt száz évben óriási változásokon mentek keresztül, de ami a szurkolók öltözködéseit illeti, sokkal nagyobb hatással volt rá a futball kereskedelmi termékké való átalakulása, amivel együtt fejlődött ki a futball kiegészítőinek a piaca is.
Az girardi kalaptól a félmeztelen ultrákig
Az 1900-as évek elején a lelátókon még girardi kalapot viselő férfiakat lehetett látni. Nem volt még kerítés, a gyerekek a fűben fekve, a pálya mellett nézték végig a meccset.
Ahogy épültek a stadionok, úgy tűntek el a futballpálya mellől a szotyizó, tökmagozó tömegek, helyettük megjelentek a fanatikus rajongók és az ultrák. A szurkolók a ruházatukkal és kiegészítőikkel a rajongásuk mellett az összetartozás érzését is erősítik, amiből persze a nagyvállalatok és a klubok húzták a legnagyobb hasznot.
A 90-es években kezdett divattá válni a lelátók egyre látványosabbá tétele. A kerítésekre és a korlátokra zászlókat és üzeneteket akasztottak. Egy-egy mérkőzés után a felajzott szurkolók régen is megpróbálták kiengedi a gőzt, hol a kocsmákban, hol pedig inkább egymást püfölve, de az előre leszervezett, gyakran vandalizmussal párosult harcok szintén a 90-es években váltak egyre gyakoribbá.
“A futball a férfiak játéka, ahhoz a nők nem érthetnek”
Évtizedekig ez határozta meg a társadalom gondolkodását, ha a nők és a futball került szóba – azt nem állítjuk, hogy ezt mára teljesen eltűnt a közgondolásból. Napjainkban azonban a női szurkolók rendszeres vendégei a lelátóknak, és nemcsak párjuk vagy édesapjuk miatt, hanem mert rajonganak valamilyen klubért vagy éppen egy focistáért.
Fotók tucatjai készülnek lenge öltözetben drukkoló nőkről, pedig egykoron még sokakat bosszantott már az is, ha a focit szerető hölgyek rövidnadrágban lépnek a pályára. Ehhez képest ma már senki nem lepődik meg például a brazil nők öltözékén a lelátókon.
Amikor a kiskedvencet is utoléri az őrület
A legnagyobb rajongók még a házi kedvenceiket beöltöztetik, ha fociról van szó. Sálak, nyakörvek és ruhák is készülnek már állatoknak az adott klub színeivel. Az már más kérdés, hogy vajon az állatok is élvezik-e az effajta szurkolást a gazdi részéről. Ebből is látszik, a nagy cégek és vállalatok milliárdokat tesznek zsebre a mez –és egyéb focis kiegészítők eladásából. De amíg van rá kereslet, addig lesz rá kínálat.