Sport

US Open: óriásit küzdött Federer

Csütörtökön két férfi negyeddöntőt rendeztek, ahol a hatodik US Open- trófeájára hajtó Roger Federer hihetetlen küzdelemben győzedelmeskedett a héten születésnapját ünneplő Gael Monfils ellen.

A svájci legenda katasztrofálisan kezdett, hiszen az első két játszma a franciáé lett, miután háromszor is el tudta venni ellenfele adogatását. A harmadik játszma megnyerése után úgy tűnt, hogy a korábbi világelső magára talált, azonban a negyedik szett végjátékában ismét kilátástalan helyzetbe sodorta magát, hiszen két meccslabdával is megajándékozta riválisát.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

Monfils – akit Azarenka úgy köszöntött fel, hogy megénekeltetett 23 ezer nézőt – viszont nem tudott élni a lehetőséggel, mi több, saját adogatásában két kettős hibát vétet, amivel el is vesztette azt. Mindezek után a francia teljesen elvesztette mentálisan a fonalat, hiszen Federer előbb a negyedik, majd ezt követően simán 27 perc alatt behúzta az ötödik szettet is. A svájcinak ez volt életében a kilencedik alkalom, hogy 0-2-ről fordított és ugyancsak kilencedszer jutott az elődöntőbe a tornán.

A Grand Slam- rekorder ellenfele a legjobb négy között az a Marin Cilic lesz, aki 1996 óta először jutott el horvát játékosként ilyen magasságokba az amerikai nyílt teniszbajnokságon. Az első két játszma viszonylag könnyedén déli szomszédunké lett, azonban a harmadik szettben feltámadni látszott a cseh Tomas Berdych, de az erejéből csak egy rövidítés kiharcolására futott, ahol a jobban koncentráló horvát örülhetett jobban.

Magyar vonatkozású hír, hogy a junior lányok páros küzdelmeiben elődöntős Stollár Fanni és brit partnere Maia Lumsden, akik a negyedik kiemelt ellenfeleik visszalépésével, játék nélkül jutottak tovább.

Eredmény – US Open, férfi egyes, negyeddöntő

Federer (svájci, 2.)–Monfils (francia, 20.) 4-6, 3-6, 6-4, 7-5, 6-2
Cilic (horvát, 14.)–Berdych (cseh, 6.) 6-2, 6-4, 7-6

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik