Tálas Zsuzsanna, a magyar válogatott csapatkapitánya egy év lengyelországi szereplés után visszatér a magyar bajnok Békéscsabai RSE női röplabdacsapatához. A 24 éves játékos a következő szezon végéig érvényes szerződést írt alá és augusztusban kezdi meg a munkát régi-új csapatánál.
Karrierem talán legfontosabb eseménye a 2019-es hazai rendezésű Európa-bajnokság, így kiemelt jelentősége van, hogy a következő szezonban olyan klubban játszhassak, amely kellő stabilitást és biztonságot ad a számomra
– indokolta döntését a külföldről és több más hazai klub által is csábított feladó, aki elmondása szerint nem gondolkodott sokáig, mielőtt elfogadta a BRSE ajánlatát.
„Azt valljuk, hogy a legjobb magyar játékosoknak a legjobb magyar klubban a helye. Ezzel a hitvallással hívtuk haza tavaly közel egy évtizedes légióskodás után Dobi Edinát, míg idén Tálas Zsuzsi leigazolása volt prioritás” – mondta Baran Árpád klubelnök a csapat hétfői közleménye szerint, hozzátéve, hogy Tálas ismeri a klubot, a körülményeket, valamint maximálisan azonosulni tud az együttes elképzeléseivel. – „A már korábban szerződtetett Fábián Fanny és a most igazolt Tálas Zsuzsanna kiváló párt alkotnak feladó poszton. Egy nemzetközi viszonylatban is sikeres együttes irányítását bátran rájuk tudjuk bízni.”
A magyar válogatott játékos a Trefl Proxima Krakow csapatával a hatodik helyen végezett a lengyel bajnokságban.
Fotó: MTI/Kovács Tamás