Pénteken két órás késéssel, 15 órakor kezdődött a szaktárca és a gazdák közötti egyeztetés. Bár érdemben egyik fél sem nyilatkozott, annyit elárultak, hogy jól haladnak a tárgyalások.
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumban tartott pénteki plenáris ülés a csütörtökön félbehagyott egyeztető tárgyalásoknak a folytatása.
Németh Imre földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a pénteki plenáris ülés szünetében az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy haladnak a tárgyalások, amit megerősített Jakab István, a Magosz elnöke is.
Az agrárminiszter mindehhez még hozzátette pénteken végignézik az összes napirenden szereplő kérdéskört (ebből tízet állapítottak meg). Az agrártárca első embere szerint az egyeztetést követően még szűk körű megbeszélésekre lesz szükség.
A tárgyalófelek azt még nem tudták megmondani, hogy pénteken mikor fejezik be az eszmecserét.
Duran Duran a 24.hu-nak: Benne vagyunk a nyolcvanas évek kulturális DNS-ében
Budapesti koncertjük előtt beszélgettünk egy esetleges Duran-Duran filmről, az európai politika alakulásáról meg Ralph Fiennes magányos táncáról a zombik között a veterán új hullámos popegyüttes két alapító tagjával. Interjú.
