Közélet

Bulgária közeledik az euróhoz

Bulgária egy éven belül csatlakozik az euró előszobájának tartott ERM-2 árfolyamrendszerhez és a bankunióhoz – jelentette be Vladiszlav Goranov bolgár pénzügyminiszter.

Az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank (EKB) is figyelmeztette korábban Bulgáriát arra, hogy először a bankunióhoz kell csatlakoznia és ezzel vezető bankjait az EKB ellenőrzése alá helyeznie, és csak ezután kellene belépni az ERM-2 árfolyamrendszerbe. A bolgár pénzügyminiszter szerint azonban az egyik nem feltétele a másiknak.

Vladiszlav Goranov nem fogalmazott egyértelműen azzal kapcsolatban, hogy Bulgária az eredeti terveknek megfelelően június végéig csatlakozik-e az ERM-2-höz. A pénzügyminiszter azt mondta, hogy a következő napokban tárgyalnak az EKB illetékeseivel.

Bulgária már mintegy két évtizede az euróhoz rögzítette nemzeti valutáját, a levát, a pénzügyminiszter szerint az ország erős gazdasági fundamentumokkal rendelkezik, amelyek mindegyike megfelel az euróövezeti tagság feltételeinek.  Az ország államháztartásában többlet van, ellenőrzés alatt áll az infláció és az Európai Unió egyik legkevésbé eladósodottabb országa. Elemzők szerint az EU döntéshozói közül néhányat aggaszt ugyanakkor, hogy Bulgária az egyik legszegényebb a 28 tagország között.

Az euróövezeti belépés előtt két évig kötelező ERM-2 árfolyamrendszerben egy valuta plusz-mínusz 15 százalékkal ingadozhat, az ország és az EU-beli pénzügyi hatóságok által közösen megállapított sáv középre kerül. Az árfolyamrendszerhez történő csatlakozáshoz az euróövezet valamennyi tagállamának, az Európai Központi Banknak és az Európai Bizottságnak a beleegyezésére van szükség.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik