Belföld

Kötelező 2005: új tarifák, változás nélkül

Nem érintik az eddig kötelezőbiztosítót váltó ügyfeleket az újabb felügyeleti intézkedések. A díjakat újra közzé kell tennie a 9 frissen megbüntetett cégnek - ezúttal gumiszabályok nélkül.

Mint arról már beszámoltunk, csütörtökön újabb kilenc céget bírságolt meg a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF). Az egy héttel ezt megelőzően kiszabott Allianz-büntetést is beleszámítva így tízre gyarapodott a szabálytalanul eljáró kötelezőbiztosítók száma, vagyis mindössze két társaság (az Argosz és a Posta) nem vétett a vonatkozó kormányrendelet ellen.

Szabálytanságok sora

A felügyelet november 11-én kötelezte az érintett biztosítókat, hogy 2005. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (gfb) díjtarifáikat 5 munkanapon belül ismételten tegyék közzé két országos napilapban a bonus-malus besorolásokra vonatkozó jogszabálynak megfelelően. A PSZÁF nyolc biztosítóra egyenként 800-800 ezer forint, egy társaságra pedig 1 millió forint bírságot szabott ki.







A szabálysértők

A felügyelet a gumiszabályok alkalmazása miatt az alábbi társaságokat büntette meg, illetve kötelezte díjaik öt munkanapon belüli ismételt közzételére:
1. Uniqa
2. Aegon
3. OTP-Garancia
4. Union
5. TIR Egyesület
6. KÖBE
7. Európa (Groupama)
8. MÁV Egyesület
9. Generali-Providencia

A meglévő ügyfelekre érvényes tarifák határidőre történő közzételének elmulasztása miatt egy héttel korábban már az Allianz Hungáriát is megbírságolta a felügyelet (1 millió forintra). A társaság a mulasztást azóta pótolta.

A PSZÁF határozataiban hangsúlyozta: a biztosítóknak évente azért kell díjtarifáikat a kormányrendelet előírásai szerinti módon közzétenni, hogy azok alapján valamennyi ügyfél előzetesen és egyértelműen meghatározhassa a rá vonatkozó következő évi díjának mértékét. A biztosítók nagy részének 2004. október 30-i közzétételeinél azonban sérültek a biztosítottak érdekei, mert erre nem volt lehetőségük.

Ezen biztosítók ugyanis úgy jelentették meg tarifáikat, hogy azoknál feltüntették: egyedi elbírálás alapján lehetőség van 5-25, egyes esetekben pedig akár 50 százalékkal is eltérni a meghirdetett díjtól. Akadt olyan biztosító, amelyik a szerződők megtévesztésére alkalmas módon díjajánlatában nem említett meg a mérlegeléshez szükséges alapvető információkat sem.

A kormányrendelet bonus-malus rendszere – a kármentességhez igazodóan – önmagában is megteremti annak lehetőségét, hogy az ügyfél kedvezményben részesüljön. A rendelet szabályozási elveivel ellentétes a bonus-malus rendszerén túl további – az eddigi rendszert felülíró – díjeltérés lehetőségének megteremtése, akár az ügyfél által tett nyilatkozat, akár a biztosító egyedi döntése alapján. 

Régi-új tarifák 

A FigyelőNet információi szerint a gumitarifákat csak mint „alkalmazható, de nam alkalmazandó eszközt építették be a társaságok, és eddig nem is éltek vele”. Így azok kiiktatása révén sem jut senki hátrányhoz vagy előnyhöz – hangsúlyozták kérdésünkre a piaci szereplők. Az interneten biztosítót váltó ügyfeleket sem érinti a dolog – erősítették meg az online alkuszcégek.

Elvileg persze az újbóli közzététel arra is alkalmat adna, hogy ne csak a gumiszabályokat vegyék ki a rendszerükből a cégek, hanem teljesen átszabják a tarifákat (a versenytársak díjképzésének megismerése után), ám ezt kizártnak tartják a biztosító és a felügyelet munkatársai is. Ezzel ugyanis ismételten szabályt sértenének a társaságok, az október 31-i közzététel kötelezettségének nem tennének eleget – tudtuk meg.

Mindenesetre a sok herce-hurca (és a komplikált szabályoknak „köszönhető” internetes csúszás) miatt egyszer már lerövidült a biztosítóváltásra engedélyezett egy hónapos határidő, amit az újbóli közzététel is tovább szűkít. Információink szerint azonban nem kell feltétlenül megvárni az új tarifaközlést, a díjakban ugyanis semmilyen változás nem lesz, csak a gumiszabályok tűnnek el. Igaz, hogy a mostani kötelező-szezonban történtek után már semmi biztosat nem mernénk ígérni…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik