A pénteki nyitónapon 18 órától a Művészetek Házának színháztermében Madách Imre Az ember tragédiája című darabját láthatják a nézők az Újvidéki Magyar Színház előadásában. Huszonegy órától a Várszínházban William Shakespeare Ahogy tetszik című művét a Beregszászi Magyar Drámai Színház mutatja be – mondta Bökönyi Zoltánné, a fesztivált rendező Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza munkatársa az MTI-nek.
A délvidéki magyar színházak közül bemutatkozik a Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház és a Népszínház, valamint az Újvidéki Magyar Színház, a Tanyaszínház, illetve az színészi utánpótlást adó Akadémia Társulata.
Felvidékről a Révkomáromi Jókai Színház, a Kassai Thália Színház és a Dunaszerdahelyi Epopteia Társulás Műhely lép színpadra, Kárpátaljáról pedig a Beregszászi Magyar Drámai Színház.
Erdélyből a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház, a Yorich Stúdió és az Akadémia Társulata, a Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és az M-Stúdió, az Aradi Kamaraszínház, a Csíkszeredai Csíki Játékszín, a Gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház, a Kolozsvári Színművészeti Egyetem Társulata, a Nagyváradi Állami Magyar Színház, a Szatmárnémeti Északi Színház, a Székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház, illetve a Temesvári Csiky Gergely Színház mutatja be versenyelőadását.
Bökönyi Zoltánné tájékoztatása szerint az idei kisvárdai fesztiválon is lesznek bábelőadások a legfiatalabb nézőknek, illetve fellép Fábri Sándor színművész, valamint Mobilmánia koncert várja a könnyűzene kedvelőit. A záróelőadáson, június 26-án a budapesti József Attila Színház művészei Ron Aldridge Csak kétszer vagy fiatal című darabját játsszák a Várszínházban.