Belföld

Január végén a Vajdaságban vizsgálódik egy EP-delegáció

Január 29 és 31 között a helyszínen vizsgálja a vajdasági magyarellenes incidenseket az Európai Parlament delegációja. A misszió összetételéről még nem döntöttek.

A strasbourgi döntést még a volt jugoszláv államokért felelős parlamenti delegációnak is meg kell erősítenie, következő, november 29-i ülésén. Arról is dönteni kell, hogy mely képviselők lesznek a küldöttségben, pontosan hova utaznak, és kivel találkoznak. A csapatnak feltehetően legalább egy, de talán kettő magyar tagja is lesz. Őket az illetékes delegációból választják ki, ahol kettő magyar van: a néppárti Becsey Zsolt és a szocialista Hegyi Gyula. Becsey szerdán közleményben üdvözölte a döntést, mondván annak fontos eleme, hogy a misszió helyszíni vizsgálódásokat folytat majd a Vajdaságban, nem csak Belgrádba utazik el, ahogy egyesek korábban javasolták. Becsey rámutatott, hogy a Vajdaságban nem javult számottevően a helyzet, ezért az üggyel foglalkozni kell.

A jóváhagyó döntés azt követően született, hogy a magyar képviselők már kezdtek elbizonytalanodni, lesz-e az egészből valami. Noha az Európai Parlament már szeptember közepén határozatot hozott a vajdasági tényfeltáró misszió kiküldéséről, a lebonyolításért felelős testületnek azóta sem sikerült összeállítania és kiküldenie a csapatot. Tabajdi Csaba, a magyar szocialisták vezetője hétfőn a strasbourgi plenáris ülésen egyenesen szabotázzsal vádolta meg Doris Packot, a delegáció vezetőjét, és azt mondta, hogy ha a tényfeltáró misszió nem indul el, akkor a külügyi bizottság emberi jogi albizottságának javasolni fogja, hogy az a testület küldjön ki a Vajdaságba egy hasonló feladatú csoportot.

Doris Pack (Európai Néppárt, német) delegációvezető a Bruxinfónak kedden azzal védekezett, hogy az EP vezető testülete, a frakcióvezetőket és az elnököt tömörítő elnökök konferenciája csak két héttel ezelőtt adta meg a formális felhatalmazást testületének, hogy összeállítsa a tényfeltáró küldöttséget. Azóta viszont a koszovói választásokkal és Albániával kellett foglalkozni, decemberben pedig egy szerb parlamenti delegációval találkoznak – mondta. Pack elismerte, hogy delegációja utolsó, múlt heti ülésén megosztott volt, és voltak, akik még decemberben ki akarták küldeni a missziót. De végül nem született döntés, így maradt a január végi dátum.

Pack hozzátette, hogy az ügyet egyébként sem lett volna szabad elsietni. „Nagyon óvatosan kell kezelni ezt az egészet. Ez nem nemzeti kérdés, hanem európai. Én különben is azt hiszem, hogy a vajdasági helyzetet a szerbeknek maguknak kell rendezni” – mondta. A vajdasági magyarok ügye azonban szerepelni fog a decemberi szerb találkozó menüjén is – ígérte. (Utóbbit Becsey Zsolt szintén üdvözölte, úgy vélve, hogy ez megfelelő előkészítése lehet a januári vizsgálatnak.)

A másik vonalon, a tagállami kormányokat képviselő Tanácsban egyébként szintén igen lassan halad az ügy. A következő lépés az, hogy a tagállamok és az EU belgrádi nagykövetsége decemberben újabb jelentést készít Brüsszelnek a vajdasági helyzetről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik