Szórakozás

Levetkőztek az Éjjel-Nappal Budapest szereplői

Nánási Pál kedvéért megszabadultak ruháiktól az Éjjel-Nappal Budapest szereplői. Voltak, akiknek könnyebben ment a vetkőzés, de voltak, akik nehezebben szabadultak meg ruháiktól.

Volt már néhány fehérneműs fotózásom, de ez mos igazán különlegesre sikerült. Úgy mentem oda, hogy tudtam, Pali aktképeket is készíthet rólam. Aznap például nem ettem semmit, hogy még karcsúbbnak tűnjek. Pali egy olyan profi szakember, hogy minden félelmem elmúlt egy perc alatt. Laza és nyugodt volt, így amikor szólt, hogy vegyem le a bugyimat, könnyen és természetesen ment. Az, hogy ő fotózott engem, hatalmas megtiszteltetés volt számomra

– kezdte mosolyogva Bori.

Fotó: Nánási Pál
Fotó: Nánási Pál
Fotó: Nánási Pál

A fotózás elején voltak bennem gátlások, amikor azt mondta Pali, hogy vegyem le az alsónadrágom, nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, nem szerettem volna teljesen meztelen lenni. A végeredmény viszont fantasztikus lett. Nem látszódik semmi olyan, ami kínos lenne számomra

– mondta Roland.

Fotó: Nánási Pál

Nagyon élveztem az egészet, és tetszett a koncepció is. Marilyn Monroe-t szerettem volna megidézni, a lényeg, hogy a nőies idomok mellé társuljon a nőies lelkület is. Nagyon jó volt Palival dolgozni, azt mondta, nem hiszi el, hogy ez az első ilyen munkám, jólesik az ilyen visszajelzés. Úgy érzem, tényleg sikerült magamat megmutatni

– mesélte Szofi.

Fotó: Nánási Pál

Kiemelt kép: Nánási Pál

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik