Foci

A Hoffenheim lazán lefocizta ellenfelét

hoffenheim (hoffenheim, )
hoffenheim (hoffenheim, )

A Bundesliga 28. fordulójának nyitómeccsén a Hoffenheim 3-0-ra intézte el hazai pályán a Düsseldorfot.

Fotó: AFP

Igazi kiesési rangadóval kezdődött a német bajnokság újabb fordulója, hiszen az utolsó előtti, azaz 17. Hoffenheim fogadta a 15. pozícióban álló Düsseldorfot, így kétség sem fér hozzá, mindkét együttes a három pontért harcolt.

A lépés azonban a hazaiknak jött ki jobban, ugyanis már a 11. percben vezetést szereztek, amikor is Schipplock remekül hámozta át magát a védőkön, majd az üresen álló Firmino elé passzolt, ő pedig már nem hibázott (1-0).

A fordulás után a következő találatot a Düsseldorf egyik játékosa szerezte, mégse egyenlítettek a vendégek, hiszen Lambertz saját kapujába fejelt (2-0). A hajrában aztán a hátul kinyíló vendég védelmet könnyen átjátszották a kékmezesek, így Volland állította be a 3-0-s végeredményt a 94. percben.

Ezzel az eredmény mindkét együttes megtartotta pozícióját, bár a Hoffenheim hátránya a bentmaradást érő helyekhez képest már csak hatpont.

Eredmény – Bundesliga, 28. forduló

Hoffenheim – Düsseldorf 3-0 (1-0)
Gólszerzők: Firmino (11.), Lambertz (76.-öngól), Volland (94.)

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik