Belföld

Alinda és Alföldi pártot alapítana 

Egyetlen párt sem vonzó számukra. Az övék vidékről indulna és nem csak pofázna.

Veiszer Alinda többszörösen is formabontó műsorral búcsúzott a Hír TV-től. Annak idején egy Simicska-idézettel nyitotta műsorát,  most pedig, az utolsó szó jogán, szerepet cserélt Alföldi Róberttel, aki eddig mindig nemet mondott, a G-nap előtti csatorna annyira megbántotta, hogy nem akarta legitimálni semmilyen szinten. Most azért fogadta el a meghívást, mert a műsort fontosnak tartotta.

Mondjuk szépen, véget ért a szerződésed, mondjuk nem szépen: elzavarnak. Tehát, hogy megszűnik valami fontos neked. Talán a legfontosabb. Megszűnik egy műsor. (…) Az nagyon erős visszaigazolás vagy bizonyíték, hogy amiről én úgy gondolom, hogy jól csináltam, azt mások is úgy gondolják, hogy jól csináltam. Én is ezért vagyok most itt. Nem a te két szép szemedért, hanem az ügyért.

Szerepcsere, hattyúdal

Alföldi Róbert kérdésére a műsorvezető elárulta, még nem gyászolja a műsort, de fogja. Fáj az elbocsájtása, de arra koncentrál, hogy három olyan szuper éve volt, amelyből győztesként, önazonosként került ki, ezért pozitívan tekint előre. Valamit elvesztett, de az elvei maradtak, nem kellett kompromisszumot kötnie, azzal és arról beszélgetett, akivel akart.

A rendező e ponton elismeri, ő csak olyan emberekkel beszélget, akik vele egyformán gondolkodnak, előadásai is inkább azokat szólítják meg, akik nagyjából hasonlóan látják a világot. Számára nagy kérdés ez, hiszen a valós kommunikáció a vitáról szólna.

Csináljunk pártot!

Van-e annak egyáltalán értelme, amit csinálunk?

Erre valójában Alinda sem tudta a választ, de azt elárulta: bár eddig mindig elhessegette a gondolatot, most elgondolkodott azon, hogy beszállna a politikába. Mivel jelenleg nincs olyan magyar párt, amihez csatlakozna, ő kérdezett rá Alföldinél.

Csinálunk pártot?

Ezen már a színész is elgondolkodott. Kiderült az is, hogy akár közös pártjuk is lehet, hiszen mindketten úgy vélték, azt vidékről kellene indítani és a pofázáson kívül valamit mást is csinálna, lenne valódi arca, programja és nem bújna el semmi mögé.

Kiemelt kép: Hír TV

Ajánlott videó

Olvasói sztorik