Foci

Lázokkal a kezdőben fordított és nyert a Duisburg

Lázok János a kezdőben kapott helyet az Ingolstadtot 3-1-re legyőző Duisburgban, a Bundesliga 2 szombati játéknapján.

Duisburgban igazi hatpontos mérkőzést rendeztek a szombaton, ugyanis a játéknap előtt a Zebrák az utolsó előtti, 17. helyen álltak, és az Ingolstadtnak sem volt fényes a helyzete: eggyel előrébb, a 16. pozícióban várták a rangadót. Nos, tíz perccel a kezdés után úgy tűnt, a vendégek szakadhatnak el a kiesőzónától, mivel Hartmann vezetéshez jutatta a piros-feketéket.

A szünet után azonban fordult a kocka, és az állás is: előbb Berberovic majd Bajic talált be, sőt a 82. percben Pliatsikas növelte a haziak előnyét (3-1). Lázok János a kezdőben kapott helyet a Zebráknál, és kétszer is gólhelyzetbe került, de Ozcan kapus mindkét alkalommal hárítani tudott. Győzelmével a Duisburg a 14. helyre lépett előre, míg az Ingolstadt lecsúszott a 17. pozícióba.

A játéknap másik mérkőzésén az Union Berlin 2-0-ra legyőzte a Karlsruhét, Quiring és Parensen találatainak köszönhetően, így a fővárosiak egyre közelebb araszolnak az élmezőnyhöz, míg a vendégek a 16. helyen állnak, legjobb kiesőként.

Eredmények-Bundesliga 2, 11. forduló
Duisburg-Ingolstadt 3-1 (0-1)
Gólszerzők: Berberovic (49.), Bajic (63.), Pliatsikas (82.) illetve Hartmann (10.)
Union Berlin-Karlsruhe 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Quiring (15.), Parensen (79.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik