A piaci adatok szerint Közép- és Kelet-Európában a szerverpiac 2003-ban 17 százalékkal bővült, míg az idén 20 százalékos növekedés várható: ezen belül több mint 15 százalékkal nő az olcsóbb (x86) szerverek iránti kereslet.
Nagy Csaba, az Albacomp termékmenedzsere elmondta, hogy Magyarországon a III. negyedévben több mint 80 ezer számítógépet adtak el, aminek a 69 százalékát a kis irodák, kisvállalkozások és közepes cégek vásárolták meg. A számítógép-eladásokon belül mintegy 2500 x86-os szervert adtak el, amiből 84-et az Albacomp értékesített.
A cég vezetői elmondták, hogy az Albacomp PC-összeszerelő társaság helyett megoldást szállító kíván lenni, s ezért egyre nagyobb hangsúlyt fektet a szolgáltatásokra is. A szervercsalád esetében például vállalja, hogy a meghibásodást követően 8 órán belül a helyszínen megjavítja a berendezést.
Nagy Csaba közölte azt is, hogy a mikro-, kis és közepes vállalkozások is egyre több olcsóbb szervert vásárolnak, amit mutat az is például, hogy 2003-ban az összes eladott szerver több mint 97 százaléka 25 ezer dollár alatti berendezés volt.
