Foci

Modricot is túlszárnyalhatja a Romába igazoló horvát Messi

A Roma megszerezte a horvát Ante Coricot, akinek a hazájában óriási karriert jósolnak. A 21 éves középpályás az utóbbi négy idényben folyamatosan megkapta a játéklehetőséget a Dinamo Zagrebben, a mostani szezonban 21 meccsen 3 gólja és 4 gólpassza volt.

A Roma 6 millió eurót fizetett érte a Dinamónak, és az új fiút egy nagyon mókás videóval mutatta be, amelyen a csapat elmúlt évének fontos pillanatai mellett a popkultúra, valamint a történelem ikonikus jelenetei, személyiségei láthatóak, a végén például a dinoszauruszok is előkerülnek.

Coric rendszeres szereplője volt az utánpótlás-válogatottaknak, és a felnőtt csapatban is van már három meccse, de a vb-keretbe nem került be. Persze ideje még van bőven a horvát Messinek becézett fiatalnak,

akiről a Dinamo korábbi utánpótlás edzője, Zoran Mamic azt mondta, előrébb jár, mint ahol Luka Modric vagy Mateo Kovacic tartott ennyi idősen. Említett urak a Real Madrid játékosai, és a hétvégén nyertek Bajnokok Ligáját csapatukkal.

A Románál is nagyon sokat várnak az új igazolástól, és erre is volt egy poénja a helyi sajtósnak, aki egy olyan képet tett ki a Twitter-oldalra, ahol a Football Manager nevű játékon Coric adatlapján 91 válogatottság szerepel és 52 millió fontra teszik az értéket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik