Kultúra

Megtalálták Csien-lung császár ideiglenes rezidenciáját

Megtalálták a XVIII. században uralkodó Csien-lung (Qianlong) császár ideiglenes rezidenciáját a kelet-kínai Csiangszu (Jiangsu) tartomány egyik kisvárosában.

Csien-lung (1711-1799), a Mandzsu-dinasztia 4. uralkodója, a kínai történelem egyik leghosszabb ideig uralkodó császára (1735-1796) hadjáratok sorozatát vezetette az ország északkeleti vidékeit fenyegető török népek és a mongolok ellen. Birodalmát növelte az Új Tartomány – ma Hszincsiang – megalapításával, majd délen és keleten is megerősítette a kínai uralmat. Csien-lung uralkodásának idején volt a legnagyobb a Kínai Birodalom kiterjedése, amelynek területe 1.600 000 négyzetkilométerrel növekedett, az ország lakosainak száma pedig megkétszereződött.

A XVIII. század folyamán a művelhető földterületek nagyarányú bővülése, a gyorsan növekvő népesség és a jól működő közigazgatás révén a Mandzsu-dinasztia ereje csúcspontjára jutott.

A tizenháromezer négyzetméteres palota 1760 táján épült egy csatorna partján. A korabeli források tanúsága szerint Csien-lung császár 1762 és 1784 között az ország keleti tartományaiba tett hat látogatás során töltött hosszabb-rövidebb időt a palotában, s a hely számos költemény és prózai mű megírására ihlette. A rezidencia később áradások és háborúskodások során pusztult el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik