Pénzügy

Gondok akadtak a nyugdíjpénzeknél

Az idei első negyedévben nem tudták hozamokkal gyarapítani tagjaik pénzét a nyugdíjpénztárak, figyelt fel rá az MNB-statisztika alapján az Azenpenzem.hu. Sőt, mint kiderült, összességében enyhe veszteség keletkezett.

  • Az önkéntes nyugdíjpénztárak nemcsak az előző években szinte megszokottá vált jókora hozamokat nem tudták produkálni, de még több mint 7 milliárd forintos befektetési veszteséget is kénytelenek voltak elkönyvelni. Persze a március végére mintegy 1382 milliárd forintot kitevő kezelt vagyonhoz képest ez a mínusz elenyésző.
  • A még megmaradt négy magánnyugdíjpénztár több mint 3 milliárd forint mínusszal zárta az idei első három hónapot, miközben a kezelt vagyon náluk nem éri el a 251 milliárd forintot. És mindössze 186 millió forintos működési eredményt tudtak felmutatni.

A portál vizsgálata szerint azonban azóta a pénztárak egy része képes volt szépíteni a gyengébb első negyedéves eredmények után. Viszont a forintgyengülés megint nem tett túl jót a portfólióknak, de ez is korrigálódhat idővel.

Szerintük egyébként eddig (tényleg nagyon kevés kivételtől eltekintve) a jelenlegi durva viszonyok között elég derekasan állták meg a helyüket a nyugdíjkasszák. No meg általánosságban inkább hosszabb idő távlatában érdemes vizsgálódni. De akad olyan kockázat, amelyen még a hozamok terén legmegértőbb tagoknak sem árt gondolniuk.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik