Belföld

Úgy akarta eltenni láb alól feleségét, hogy a rokonok a másik szobában voltak

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást D. István 51 éves kemecsei lakos ellen – olvasható a rendőrség honlapján.

A férfi 2018. május 26-án, tehát most szombaton 21 óra körül otthonukban előzetes szóváltást követően felesége fejére egy párnát szorított. A szobából kiszűrődő hangra a lakásban tartózkodó hozzátartozók az asszony segítségére siettek, akit eszméletlen állapotban találtak.

A rendőrök a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit a helyszínen elfogták, majd előállítását követően gyanúsítottként kihallgatták. A férfit őrizetbe vették.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik