A beruházás nyomán jelentősen növekedne a jelenlegi gyártókapacitás. A gyógyszerformák közül a tablettáknál tapasztalható a legnagyobb felfutás, az Egis tablettatermelésének félét, és ezek csomagolásnak 63 százalékát végzik a körmendi gyárban – mondta el Faragó Gábor, az EGIS Lacta Gyógyszergyár igazgatója.
Hozzátette: a kilencszáz embert foglalkoztató körmendi üzemben évi 1,9 milliárd darab tablettát állítanak elő, illetve csomagolnak. Szavai szerint azonban a két üzem már most is zsúfolt, ezért a kapacitásnövelés kizárólag a csarnoképületek bővítésével oldható meg. A tervek szerint a tablettaüzem területét 1400, a csomagolóüzemét pedig 600 négyzetméteres csarnokrésszel toldanák meg.
Faragó Gábor szólt arról is, a kapacitásnövelés valószínűleg nem jár majd jelentős létszámbővüléssel, a megrendelések növelekdése miatt ugyanis a körmendi gyárban jelenleg három műszakos munkaerendben, sokszor szombaton és vasárnap is dolgoznak, a fejlesztés után a műszakok számát csökkenteni szeretnék.
Az Egis-csoport adózott eredménye a 2004. szeptember 30-án zárult üzleti évben 7,276 milliárd forint volt, ami 32,2 százalékkal nőtt az előző évihez képest.
A magyar számviteli elvek (HAS) alapján készült, konszolidált, nem auditált jelentés szerint a cégcsoport nettó árbevétele 8 százalékkal nőtt a bázishoz képest, s 86,859 milliárd forintot tett ki.
Az Egis Rt. árbevétele 66,108 milliárd forint volt az üzleti évben, 13 százalékkal emelkedett, ezen belül a belföldi forgalom 18 százalékkal, az export dollárértéke 21 százalékkal nőtt.
Az rt. üzleti eredménye 22 százalékkal 7,47 milliárd forintra, adózott profitja 29 százalékkal 7,391 milliárd forintra emelkedett.
