A királyi esküvőn kívül még egy fontos brit esküvő történt az elmúlt egy hétben – Hugh Grant elvett feleségül barátnőjét, Anna Ebersteint.
Az 57 éves színész és a 39 éves tévés producer május 25-én, pénteken mondta ki az igent egy londoni házasságkötő teremben, ahol családjuk is ott volt, de három közös gyerekük közül csak kettő nézte végig a szertartást. Harmadik gyerekük idén márciusban született. Azt pontosan nem tudni, hogy mióta vannak együtt, ezt ugyanis titkolják, ahogy kétéves lányuk, illetve harmadk gyerekük nevét is.
Kiemelt kép: Jeff Spicer/Getty Images