Gazdaság

Még hárommilliárd forint van a SZÉP-kártyákon, ami hamarosan elveszik

Pünkösdöt követően nagyjából még 3,1 milliárd forint május végig elköltendő összeg maradt a SZÉP-kártyákon – tájékoztatták az MTI-t a kártyakibocsátó pénzintézetek.

A szabályok szerint azok, akiknek a Szép-kártyájára 2016-ban utalták a juttatást, május 31-ig költhetik el a keretet. A határidőt követően lejár a juttatások érvényessége és a fel nem használt összegek visszakerülnek a munkáltatókhoz.

Az OTP Bank közleményében jelezte, a pünkösdi hétvégén 145 millió forinttal, 2,4 milliárd forintra csökkent a SZÉP-kártyáikon május 31-én lejáró összeg. A két évvel ezelőtt feltöltött 77,2 milliárd forint 97 százalékát már elköltötték – közölték.

Az MKB Bank SZÉP-kártya birtokosai a három napos ünnep alatt 30 millió forintot költöttek. Tíz nappal a lejárat dátuma előtt még 386 millió forint, az eredeti 13,6 milliárd forintos keret 2,8 százaléka várt felhasználásra – válaszolta az MTI kérdésére a bank. Az elköltésre váró keret a pénzintézetnél a következőképpen oszlik meg: a szálláshely alszámlán 148 millió forint, a vendéglátásén 138 millió forint, míg a szabadidőén 100 millió forint pihen.

A K&H Banknál a pünkösdi hétvége után még 314,5 millió forint maradt közel harmincezer SZÉP-kártyán a május végén lejáró összegből. Május elején még 400 millió forint volt a hó végéig felhasználásra váró keret. A két évvel ezelőtt feltöltött összeg közel 97 százalékát használták fel a kártyabirtokosok – tájékoztatott a bank.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik