Nagyvilág

Kanadában élt, de Magyarországról kapta a GYES-t és a családi pótlékot

Egy Kanadába költözött nő két éven keresztül jogtalanul vette fel a családi pótlékot és a GYES-t gyermekei után, olvasható az ügyészség honlapján.

A 27 éves nővel szemben nagyobb vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette miatt emelt vádat a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség.  A vádlott nő két kiskorú gyermeket nevelt, akik után a Magyar Államkincstár gyermekgondozási díjat, illetve családi pótlékot folyósított részére.

Ezen családtámogatási ellátások addig az időpontig járnak, amíg a jogosult Magyarországon, vagy az Európai Unió területén él. Ha máshová költözik, úgy az ellátások szünetelnek.

Erre minden esetben írásban figyelmeztetik a jogosultakat, azzal, hogy kötelesek az ilyen változást bejelenteni a folyósító állami szerv felé.

Ennek a vádlott nem tett eleget és 2014. júniusában családjával Kanadába költözött. Részére 2016-ig tovább folyósították az ellátást, melyet ő bankkártyával külföldön is felvett. Ily módon összesen több mint egymillió forintot kapott meg jogtalanul.

Az ügyészség a nővel szemben távollétében emelt vádat, és pénzbüntetés kiszabását indítványozta.

(kiemelt képünk illusztráció)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik