A mannheimi Európai Gazdaságkutató Intézet (ZEW) németországi konjunktúra- és üzleti hangulatmutatója, mintegy háromszáz intézményi befektető és közgazdász véleménye alapján, novemberre 13,9 pont – közölték az intézetben kedden. A mutató negyedik hónapja csökken, és október óta a 34,7 pontos sokévi átlag alatt van, ilyen utoljára tavaly júniusban volt.
Az elemzők 29,1 pontot vártak novemberre.
A ZEW-nél a mutató visszaeséséből a növekedés enyhe lassulására következtettek a következő hat hónapra nézve. A növekvő borúlátást az olaj további drágulásával, a világgazdasági növekedés lassulásával, a német áruk iránt külföldön is valamelyest csökkenő kereslettel magyarázták, miközben a hazai fogyasztás továbbra sem ad ösztönzést. A drága fűtő- és üzemanyagok miatt romló profitkilátásokat most tetézi az euró erősödése is, ami árt az exportnak, miközben a hazai kereslet továbbra is gyenge.
Németország gazdasági növekedése valószínűleg lelassult – állítja az ország központi bankja, a Bundesbank is. Elemzői úgy látják, hogy a második negyedévi 0,5 százalékos növekedési ütemet a harmadik negyedévben nem érhették el, mert miközben a belső fogyasztás továbbra is lagymatag volt, már az export is csökkent.
A német kormány október végi előrejelzése 1,8 százalékos gazdasági növekedésre szól idén, jövőre pedig 1,7 százalékot vár.
