Foci

Egy magyar elhagyja Mainzot

Stieber Zoltán (stieber zoltán, )
Stieber Zoltán (stieber zoltán, )

Német lapértesülések szerint Stieber Zoltán 800 ezer euró ellenében a német labdarúgó élvonal újoncánál, a Greuther Fürthnél folytatja pályafutását.

Az Újpestnél és az Aston Villánál nevelkedő Stieber Zoltánnak nagyszerűen sikerült a 2010-11-es szezonja a német másodosztályban szereplő Alemannia Aachennél, így nem volt meglepő, hogy tavaly nyáron leigazolta őt Szalai Ádám csapata, a Mainz. A Bundesligában nem jött ki túl jól a lépés a fiatal szélsőnek, aki mindössze hét bajnokin lépett pályára és megjárta a tartalékcsapatot is, emiatt hetek óta téma volt a német sajtóban a jövője.

Most úgy tűnik, hogy hamarosan pont kerülhet ügye végére, ugyanis a német Bild arról ír, hogy a Bundesliga újonca, a Greuther Fürth 800 ezer euróért megvásárolná kétszeres válogatott honfitársunk játékjogát. „A dolgok még ezen a héten tisztázódni fognak” – mondta a lapnak mainzi oldalról a klub menedzsere, Christian Heidel.

Az SpVgg Greuther Fürth jelenlegi állapotában 1996 óta létezik, akkor egyesült ugyanis a Tum- und Sportverein Vestenbergsgreuth és a tradicionális Spielvereinigung Fürth. A gárda azóta először jutott fel az élvonalba, ugyanis a magunk mögött hagyott idényben megnyerte a Bundesliga 2 küzdelmeit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik