Szórakozás

Mellnagyobbításra és amerikai luxusutazásokra költötte az adójóváírást az anyuka

Tammy Gunter börtönbe került, mert azt hazudta, hogy egyedül neveli a gyermekeit, pedig titokban hozzáment két gyereke apjához. 2007 és 2016 között így összesen 76 ezer font, vagyis 27 millió forint adójóváírást csalt el, amiből elég jól élt a pár, elmentek nyaralni például Las Vegasba és Floridába, egy házat ehhez 8 millió forintnyi dollárért béreltek ki. Így tellett a 41 éves caerphilly-i anyának mellnagyobbító műtétre is, amit Kelet-Európában végeztetett el.

A pár már 1997 óta együtt élt, a csalást úgy sikerült véghez vinniük, hogy a nő a hatóságoknál a leánykori nevét használta. Azt állította, hogy 16 órákat dolgozik hetente, és ebből a bevételből kellene felnevelnie a gyerekeit, egyedül. Az adójóváírásokon kívül felvett 2000 font ösztöndíjat is, elvileg egy ápolóképzésért, és emellett tandíjat is.

Gunter ügyvédje a bíróságon azzal érvelt, hogy nagyon „zajos kapcsolatban” éltek, a luxusköltéseket a „kibékülésükért” hozták meg. A plasztikai műtétnek sem csak kozmetikai okkal történt, hanem „pszichikai okai is voltak” – idézi a Daily Mail.

Guntert végül két évre ítélték börtönre, férjét pedig fél évre. Az anyának emellett a csalva megszerzett pénzt nagyjából harmadát, 23 ezer fontot is vissza kell fizetnie.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik