Belföld

Egyre több vidéki családot tesznek utcára

Nem csak a fővárosban kerülnek családok százai az utcára: már a kisebb falvakban is mindennapos, hogy „viszi a házat a bank”. Az intézkedések száma öt év alatt a háromszorosára nőtt – írta meg a Népszava.

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar adatai szerint tavaly az egész országban 3636 kilakoltatást hajtottak végre. Völner Pál igazságügyi államtitkár egy parlamenti kérdésre adott korábbi írásbeli válaszából kiderül, hogy míg 2012-ben 1020, 2013-ban pedig 1300 tulajdonos lakoltattak ki, addig 2015-ben már 2335, 2016-ban pedig 3474 ilyen intézkedés történt, ráadásul ebben nincsenek benne azok, akik nem várták meg a végrehajtási procedúrát, és önként távoztak hétvégi házba, családhoz, barátokhoz.  Az elmúlt öt évben több, mint 240 ezer ingatlant árvereztek el tartozás miatt.

A Magyar Bírósági Végrehajtói Kartól arról érdeklődött a lap, hogy  jelenleg hány végrehajtási eljárás van folyamatban, s ebből mennyi érint olyan lakást vagy lakóingatlant, amelyek lakottak, de nem kaptak választ. A kar honlapján a legfrissebb adatsor 2017. első negyedévére vonatkozik: eszerint abban az időszakban 774 lakásügyben történt ilyen eljárás, ebből a Fővárosi Ítélőtábla 232, a debreceni 176, a győri 144, a pécsi 105, míg a szegedi 117 esetben hozott határozatot. Ebből is látszik, hogy a „hangosabb” fővárosi kilakoltatások csupán az összes ügy harmadát teszik ki, a „csendes többség”, a végrehajtások elszenvedőinek kétharmada vidéken él. Az adatokból az is kiderül, hogy tavaly az első három hónapban meghozott végrehajtási határozatok száma az azt megelőző, 2016-os év hasonló időszakához képest mintegy 52 százalékkal nőtt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik