Sport

Földhöz vágta a fiatal birkózókat a kizárás lehetősége

Már most presztízsveszteséget szenvedett a birkózás amiatt, hogy a NOB végrehajtó testülete kizárná az olimpiáról. A Vasas birkózópalántáit kérdeztük, hogy érintette őket a keddi hír.

Hatalmas vihart gerjesztett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság Végrehajtó Bizottságának döntése: a birkózás a 2020-as olimpiától kezdve nem szerepelhet az ötkarikás programban.

Ez az előzetes döntés még nem végleges, a testület későbbi ülésén határoznak a kimaradó sportágról. Ez akár lehet a gyeplabda vagy az öttusa is.

A magyar szövetség, a Magyar Olimpiai Bizottság, a magyar élbirkózók és a nemzetközi közvélemény is megdöbbent a határozaton.

A Sport24 most ellátogatott egy olyan műhelybe, ahol a jövő birkózói, a jövő olimpikonjai készülnek. A Vasasnál ráadásul nemrég adták át az új Fáy utcai edzőcsarnokot.

A fiatalok azt mondják, kevés motiváció maradna számukra, ha nem küzdhetnének az olimpiáért. A Vasas utánpótlás szakmai igazgatója, Fodor György még bízik a döntés megváltoztatásában, de úgy érzi, már most, az eltelt két nap alatt sok kárt szenvedett a sportág a kizárás lehetőségének megszellőztetésével.

A magyar birkózás 18 olimpiai bajnokkal büszkélkedhet, egyikőjük, Kozma István épp a Vasas színeiben lett kétszeres aranyérmes.

Videó – a Vasas fiatal birkózói a döntésről:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik