Belföld

Hegyekben áll a kávé

A kávépiaci előrejelzések szerint növekedni fog a túlkínálat a világpiacon, ami várhatóan lenyomja a nyerskávé árakat. Azt persze csak remélni lehet, hogy a kávé hazai fogyasztói ára ezúttal is követi majd a világpiaci tendenciát.

A 2003/2004-es, vagyis a tavaly októbertől az idén szeptemberig tartó termésszezonban 5,43 millió 60 kg-os zsák lesz a kínálati többlet a nemzetközi kávépiacon, az előző szezon 8,63 millió zsákos hiánya után – közölte a Credit Lyonnais Rouse (CLR) árupiaci brókercég. Májusban a brókercég még ennél alacsonyabb, 5,27 millió zsákos kínálati többletet jelzett előre.

Dugig tömött raktárak





Az IT-ipar üzemanyaga

A kávépiaci mozgásoknak annak ellenére jelentős tovagyűrűző hatása lehet, hogy csupán a világnépesség elenyészően kisebbik része – minden ötödik ember – kávézik. A legújabb felmérések szerint ugyanis az egész IT-ipar koffeinfüggő. A Network World Fusion webhelyén gyűjtött válaszok eredményei szerint a felhasználók 55 százaléka napi 1-4 kávét vagy szénsavas üdítőt iszik, egyharmada fogyaszt 4-8 csészével, 8 százalékuk pedig kilenc vagy még annál is több csészével hajt föl naponta. A megkérdezetteknek csupán 4 százaléka mondta azt, hogy egyáltalán nem iszik sem kávét, sem más élénkítő italt.



A kávéhiány és –többlet, persze, meglehetősen relatív, hiszen a világ kávékészletei körülbelül egy évi termés egyik felének felelnek meg. Így az adott évi terméseredményektől függően jobbára a túlkínálat enyhüléséről, vagy erősödéséről beszélhetünk. Most úgy tűnik, ez utóbbiról van szó, hiszen a világ felhalmozott készlete a tavalyi 52,96 millió zsákról az idén várhatóan 58,39 millió zsákra emelkedik.

A CLR brókercég becslése szerint ugyanis az arabica termése 76,69 millió zsák, a robusta termése pedig 41,41 millió zsák lesz várhatóan. Ezzel szemben a tavalyi szezon 63,31 millió zsák arabica és 39,23 millió zsák robusta termést hozott. Az összesített kávétermés 117,83 millió zsák lesz az idén, szemben a tavalyi 102,54 millió zsákkal, miközben a fogyasztás várhatóan 112,4 millió zsák körül alakul a tavalyi 110,9 millió zsák után.

Itthon tavaly dárgult – és az idén






 

Kiszolgáltatott termelők

A Világbank szerint a kávépiacot sújtó túlkínálat nyomán a nyerskávé árának tartós csökkenése több millió kávétermelő megélhetését fenyegeti. A helyzetet súlyosbítja, hogy az iparilag fejlett országok jelentős agrártámogatásai miatt az érintett fejlődők „labdába sem rúghatnak” más növényi kultúrák exportjában.


Elemzők szerint a korábbi több éves erőteljes túlkínálatot követő tavalyi visszaesés után az ismét javuló terméseredmények várhatóan azzal járnak, hogy a múlt év végén kétéves csúcsra szökött nemzetközi nyerskávé árak mérséklődni fognak. Hogy a hazai fogyasztói árak erre miként reagálnak? – kérdéses, tény azonban, hogy a tavalyi világpiaci áremelkedés hatására felfelé mozdultak. Ezért élhet a fogyasztókban a remény, hogy a világpiaci túlkínálat nyomán vélhetően csökkenő nyerskávé árak hatására, az idei év végén mérséklődik majd a kávé hazai fogyasztói ára is.

A többség nem issza





A brazilok is leszoknak?
Brazília, amely a globális kínálat egyharmadát adja, egyúttal a világ második legnagyobb kávéfogyasztója. Eddig a brazíliai kávéipar hagyományosan az exportra összpontosított, ám az utóbbi években a helyi lakosság egyre inkább úgy véli: az otthon árusított gyenge minőségű termékekkel becsapják, ezért sokan a teára és a gyümölcslevekre tértek át. A jelenség oka, hogy Brazíliában még a hivatalokban is ingyen kávét adnak – illendőségből. De általában olcsót, rossz minőségűt. Ezért nemrégiben kampány indult a jó kávéért.

A kávé egyébként a mai világban is csupán egy szűk kisebbség élvezeti szere. A világ népességének 80 százaléka ugyanis nem kávézik. A nagy kávétermelők persze, hihetetlen erőfeszítéseket tesznek a túlkínálattól szenvedő piacon a kereslet élénkítésére. A kereslet ugyanis jelenleg évi átlagban 1,5 százalékkal nő. Nos, Kolumbia, a világ második legnagyobb kávétermelője az elkövetkező években Oroszország, Kína és a Közel-Kelet mellett elsősorban Kelet-Európába akarja erősíteni kávéexportját. Az új piacok meghódítását elsősorban a fejlett országok stagnáló fogyasztása miatt látja szükségesnek a latin-amerikai ország. Ezzel szemben a kávé éllovas Brazíliában a hazai fogyasztás növelésére szerveztek kampányt. Ami tekintetbe véve a belső piac nagyságát, nem kevesebb sikerrel kecsegtet, mint a kolumbiai export-erőfeszítések.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik