Élet-Stílus

Unja a dugót? Ez a lány megmutatja, hogy a legkellemesebb átvészelni

Vannak emberek, akik minden helyzetből a legjobbat próbálják kihozni, és ha egyszer elhatároztak valamit, azt igyekeznek bármilyen akadály ellenére megvalósítani. Közéjük tartozik az angol Lily Rose Willetts is.

A 27 éves, kétgyermekes brit anyuka a tengerpartra indult múlt szombaton a párjával, a kertész Sam Wadsworth-el, ám az autópályán hatalmas dugóba kerültek. Egy tartálykocsi gyulladt ki néhány kilométerrel előttük, a hírek szerint több órányi várakozásra kellett számítaniuk. A yorki anyuka úgy döntött, nem hagyja, hogy egy ilyen kis apróság elrontsa a napját – írja a Daily Mail.

„A gyerekek az apjuknál töltötték a hétvégét, úgyhogy mi ketten maradtunk a párommal. Az egész napot előre elterveztük, le akartunk menni a blackpooli partra, aztán Madame Tussaud panoptikumába.”

A pár már messziről látta a gomolygó fekete füstöt, aztán megállították őket. Kiszálltak a kocsiból, tettek egy kört, próbálták megtudni mi történik, aztán a telefonjukon nézték a híreket. Rájöttek, nem valószínű, hogy a következő pár órában elindulhatnak.

„Hirtelen az jutott eszembe, hogy a francba, én akkor is szeretnék barnulni egy kicsit, ha itt ragadtam, próbálom ebből a helyből kihozni a lehető legtöbbet.”

Lily fogta magát, elővette a strandkendőjét, leterítette az útra, és napozni kezdett. A párja készített róla fotót, ami aztán elterjedt a közösségi portálokon. A fiatal nő azt mondja, egyáltalán nem gondolta, hogy ekkora szenzáció lesz az egészből, aznap, az úton azt hitte, biztosan mások is ugyanazt csinálják.

„Ha máskor is beragadok ugyanígy egy dugóba, újra ugyanezt teszem majd, legfeljebb arra figyelek majd, hogy több fotó készüljön rólam” – mondta nevetve.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik