Nagyvilág

Trump visszavonná az őt kritizáló újságírók akkreditációját

Az elnök szerdán Twitter-bejegyzésben támadt neki a szerinte hamis híreket gyártó médiumoknak, azzal vádolva őket, hogy nem a valóságnak megfelelően és igazságtalanul tudósítanak elnöki tevékenységéről.

A hamis híreket gyártó újságírók túlóráznak. Éppen most érkezett a jelentés, hogy csodás sikereink ellenére, amelyeket a gazdaságban és más területeken is elértünk, a személyemet érintő televíziós tudósítások 91 százaléka negatív és hamis információkat tartalmaz

– fogalmazott az elnök. Trump feltette a kérdést: „Miért is dolgozzunk együtt a médiával, amikor korrupt? Visszavonjuk az akkreditálásukat?”.

A Fehér Ház-i tudósítók szövetsége azonnal közleményben válaszolt Trumpnak.

Néhányan szemet hunyhatnak az elnök sajtóról mondott gyújtó hatású retorikája fölött, de csupán az a tény, hogy az elnök nem kedvel tudósításokat, nem jelenti egyúttal azt is, hogy ezek hamis hírek lennének

– írta közleményében Margaret Talev, az amerikai tudósítók szövetségének vezetője, aki a Bloomberg hírügynökség Fehér Ház-i tudósítója.

Az újságírónő, aki szerdán több televíziós interjúban is védte az újságírás becsületét, hangsúlyozta azt is: durva támadás lenne az amerikai alkotmány szólás-, és sajtószabadságot biztosító első kiegészítése ellen, ha az elnök megpróbálná megakadályozni a szabad és független sajtót abban, hogy tudósítson az ország működéséről.

Donald Trump elnöksége kezdetétől harcban áll a médiával. Korábban már felvetette azt is, hogy esetleg megszüntetik a Fehér Házban tartott napi sajtótájékoztatókat és új törvényekkel szabályoznák, hogy könnyebb legyen újságírókat és médiumokat perelni. A felvetéseket azonban egyelőre nem követték tényleges intézkedések. Most először fordult elő azonban, hogy Donald Trump konkrétan felvetette: a kritikus hangú újságíróktól megvonnák az akkreditációt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik