A vegyes vállalatban – Volkswagen FAW Platform Co. néven – a VW 60 százalékos részt tudhat majd magáénak, a FAW a többi 40 százalékot adja. A cég a Caddy, a Bora és a Touran modellekhez gyárt részegységet, a termelés 2005-ben kezdődik.
Az északkelet-kínai Csangcsunban szerdán több megállapodást is aláírnak, amelyek a VW kínai jelenlétét erősítik: egy további szerződésben a legmodernebb négyhengeres Otto-motorok gyártását rögzítik. Dalianban évente a készültség első szakaszában 150 ezer, majd 300 ezer motort gyártanak. A gyártás első szakasza 2006 elején kezdődik. Ezenkívül egy szándéknyilatkozatot is aláírnak könnyű haszonjárművek, mint a VW Bus, a Multivan és a Caravelle gyártásáról. Ezeket Csilinben, egy már meglévő közös vállalkozásban állítják elő.
|
Bár a világ nagy autógyártói jelentős összegeket terveznek befektetni Kínában és termelési terveiket is emelik, a kínai személyautó-piac megfigyelők szerint stagnál, a kormánynak az energiafogyasztás csökkentését célzó, megszorító intézkedései miatt.
