Szórakozás

Anyák napi celebposztoktól robbant fel az internet

Minden év májusának első vasárnapján az édesanyákat, nagymamákat és dédnagymamákat ünnepeljük. Ilyenkor minden kék és fehér orgonába borul, a kicsik versekkel és rajzokkal, a felnőttek pedig Instagram- és Facebook-posztokkal köszöntik anyukájukat. A sorból természetesen a magyar celebvilág sem maradhatott ki, akik a legkülönbözőbb módon ünnepelték meg édesanyjukat, vagy esetleg saját magukat. Ezekből a bejegyzésekből szemezgettünk.

A Nagy Duett versenyzői garantálják a sírást a vasárnapi adásban
Tápai Szabina már gyakorlás közben is "bőgött".

Nehéz lenne megmondani, hogy most éppen mi számít divatosnak az anyák napi köszöntéseket illetően, főleg, ha az valamelyik közösségi oldal segítségével valósul meg. Természetesen nagyon fontos, hogy az adott bejegyzés ne legyen – vagy legalább törekedjen rá, hogy ne legyen – közhelyes és teátrális, de mindenképp legyen megható. Ezek lehetnek versek, gyerekkori fotók és őszintének szánt egysoros, vagy végtelen hosszúságú gondolatok.

Mielőtt azonban túl hosszan elemeznék az anyák napi bejegyzéseket, nézzük, hogy a sztárvilág hogyan ünnepelte ezt a jeles napot.   

Csobot Adél

A Nagy Duett éppen terhes versenyzője, Csobot Adél egy édesanyjával közös képet osztott meg Instagram-oldalán, amivel a drága anyukákat köszöntötte.

Csobot Adél (@adelcsobot) által megosztott bejegyzés, Máj 6., 2018, időpont: 6:05 (PDT időzóna szerint)

Nem lesz elég egy élet, az már tuti, hogy megháláljam neked azt a mérhetetlen sok csodát, amit adtál

– írta a bejegyzéshez az énekesnő.

Hajdú Péter

Hajdú Péter pedig egy Dsida Jenő idézettel rukkolt elő.

Hajdú Péter (@hajdu.peter.official) által megosztott bejegyzés, Máj 6., 2018, időpont: 3:08 (PDT időzóna szerint)

Köszönöm Istenem az édesanyámat! Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat! Körülvesz virrasztó áldó szeretettel. Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel. Áldott teste, lelke csak érettem fárad. Köszönöm Istenem az édesanyámat!

Ördög Nóra

Ördög Nóra egyik legkedvencebb, édesanyjával és nagymamájával közös képét mutatta meg követőinek.

Ördög Nóra (@ordognora) által megosztott bejegyzés, Máj 6., 2018, időpont: 10:41 (PDT időzóna szerint)

Dukai Regina

Dukai Regina úgy érzi, hogy édesanyja egyszerre társ, barát, anya és egy hős, aki segíti visszaszerezni az elveszített hitet, segít megmutatni a helyes utat és akkor is tele van erővel, amikor a modell már rég kidőlt.

Csonka András

A színész azoknak a táborát erősíti, akik egy fiatalkori közös képpel köszöntötték édesanyjukat.

Alföldi Róbert

Alföldi Róbert pedig egy virágos képpel küldött kézcsókot minden anyának, nagymamának és dédnagymamának.

Az én drága Anyámnak nagy ölelés és hálás köszönet és szeretés, de nagyon!

– tette hozzá a színész-rendező a bejegyzésben.

Ábel Anita

Ábel Anitát anyák napján kislánya köszöntötte kávéval, narancslével, saját készítésű nyaklánccal és el nem hervadó virággal.

Anita Ábel (@abel.anita) által megosztott bejegyzés, Máj 6., 2018, időpont: 12:32 (PDT időzóna szerint)

Azt is tőled tanultam meg, hogy akkor is szeressem magam, ha fáradt vagyok, ha pattanásos, ha többet ettem, mint kellett volna, ha türelmetlen vagyok és morgós, mert te akkor is szeretsz, és a legszebbnek látsz! Míg élek vigyázok rád és szeretni foglak

– olvasható a kép mellé írt szövegben.

Dobó Ági

A Konyhafőnök VIP második évadának nyertese, Dobó Ági kisfiaival köszöni meg, hogy anya lehet.

Agnes dr Dobo (@doboagi) által megosztott bejegyzés, Máj 6., 2018, időpont: 1:08 (PDT időzóna szerint)

Isten éltessen minden édesanyát ma, és az év további 364 napján egyaránt!

– írta a bejegyzéshez Dobó.

Demcsák Zsuzsa

Demcsák Zsuzsa számára édesanyja a legfőbb bizalmas és legfontosabb bástya.

Demcsák Zsuzsa (@zsdemcsak) által megosztott bejegyzés, Máj 6., 2018, időpont: 5:48 (PDT időzóna szerint)

Tőle tanultam mindent, amit minden nap teszek: a gyerekeim nevelését, a háztartás működtetését, a kitartást és az erőt. Az erőt leginkább. Hiszen az erő mögött mindig az érzelem van.

Nyári Dia

A hamarosan szülő Nyári Dia pedig egy terhesfotóval köszöntötte az édesanyákat.

Nyári Diána (@nyaridia) által megosztott bejegyzés, Máj 6., 2018, időpont: 1:46 (PDT időzóna szerint)

(Kiemelt kép: Instagram/@ordognora)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik