Sport

Történelmi sportesemény a fővárosban

magyar rögbi válogatott (magyar rögbi válogatott, )
magyar rögbi válogatott (magyar rögbi válogatott, )

Története első válogatott mérkőzésére készül a magyar liga rögbi-válogatott, amely vasárnap délután a Margitszigeti Atlétikai Centrumban Görögország ellen lép pályára.

Az esemény hétfői sajtótájékoztatóján Habóczki Zsolt, a sportági szövetség elnökségi tagja elmondta: a szövetség ezzel a mérkőzéssel szeretné megmutatni és felhívni a figyelmet a liga rögbi létezésére. A sportág technikailag és játékstílusban is közel áll a 7-es rögbihez, amely már olimpiai sportág, így a szövetség szerint egy sikeres ötkarikás csapat tagjai is kikerülhetnek a liga rögbiben edződő fiatalokból.

Nébald György, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) sportszakmai főosztályának vezetője hozzátette: a világon egy rendkívül népszerű sportágról van szó, amely most elért Magyarországra is, s szerinte a népszerűsége rohamosan nő majd, ezért is tartja fontosnak az állam, hogy támogassa.


Fotó: DPPI

Mézes Bálint, a válogatott szövetségi kapitánya arról beszélt, hogy a csapatot lelkes amatőrök alkotják, akik heti három-négy edzéssel készülnek, s külföldről, Ausztráliából és Franciaországból is érkezik majd magyar játékos. A vasárnapi mérkőzéssel kapcsolatban azt emelte ki, hogy a találkozó esélyese a görög válogatott, ugyanakkor “minőségi” magyar játékot ígért a kilátogató szurkolóknak.

A margitszigeti mérkőzés szünetében női bemutató összecsapást, illetve mozgáskorlátozottak találkozóját is rendeznek majd. A rendezvényre a belépés ingyenes.

A liga rögbi önálló szakága a hagyományos rögbinek, s a játék célja gyakorlatilag ugyanaz, néhány apró szabálybeli különbséggel. A legmarkánsabb ilyen eltérés, hogy a liga rögbiben egy csapatnak hat támadás lehetősége van arra, hogy a labdát a célterületre juttassa, míg a hagyományos, azaz az uniós rögbiben nincs ilyen megkötés.

Ugyanígy kezdődhetett…

Nyilván a kedves olvasó sem hallott még sosem a ligarögbiről, melynek most történelmi eseménye közelg.

De idézzünk csak fel egy korábbi eseményt:

“1901. évi február hó 17-én, vasárnap délután 3 órakor

a “Budapesti Torna-Club” és a “Budapesti Sport-Club” I-ső csapatai között

Football-Mérkőzés

az 1901. évi bajnoki czimért.

A mérkőzés színhelye a csömöri-úti millenáris versenypálya.

Ugyanott délután 1 1/2 órakor a II-ik csapatok mérkőzése.

Helyárak: Tribünjegy 2 kor. Sportjegy tribünre 1 kor. 1-ső hely ülőhely 1 kor. II-ik hely 40 fillér. Villamos közlekedés zuglói kocsikkal. Megállóhely. Buffet.”

 

Aztán mára mi lett belőle.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik