Belföld

Két hónapon belül eldől a CEU sorsa

Amennyire csak lehet, Budapesten marad a Közép-Európai Egyetem – ezt ígérte a CEU rektora, Michael Ignatieff a Reuters hírügynökségnek. Hozzátette: ha sikerül megállapodniuk Orbán Viktor miniszterelnökkel, az egyetem még bővülhet is. Mindazonáltal a CEU készül a rosszabb forgatókönyvekre is.

„Nem fognak az autópályán Bécs felé vonulni a CEU hallgatói és oktatói” – jelentette ki Ignatieff, ahogy azt is, hallatni fogják a hangjukat, ha a rossz forgatókönyv jön be. De a kutatólaborok, az egyetem könyvtára akkor is Budapesten marad, mondta. Ugyanakkor az egyetem felkészült arra is, hogy a 2019-ben induló évfolyamok hallgatói, nagyjából ötszázan, már Bécsben kezdik meg a tanulmányaikat. A bécsi campus mindenképpen megnyílik, de ha a CEU maradhat Budapesten, akkor kisebb lesz a szerepe. Az A-terv az, hogy az 1300 Budapesten tanuló diák mellé további hétszázat vesznek fel, a B-terv viszont, hogy ötszázan már Bécsben kezdik el az egyetemet 2019 szeptemberében. Azok, akik Budapesten kezdték meg a tanulmányaikat, itt is fejezhetik be.

A rektor arra számít, hogy a következő nyolc hét sorsdöntő lesz. „Reméljük, lesz megállapodás” a kormánnyal – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik