Belföld

Brutális cserbenhagyás: több csigolyája is eltört a sofőrnek

Brutális cserbenhagyásos közúti baleset történt április 15-én Nyírtura és Nyírbogdány között. A rendelkezésre álló adatok szerint egy Renault Laguna típusú kocsival közlekedő járművezető a főút 289. kilométerszelvényében az előtte, vele azonos irányba közlekedő járművek előzésébe kezdett.

Az előzött járművek közül egy szürke színű autó nem észlelte, hogy a Renault Laguna típusú jármű már előzést végzett, a bal oldali forgalmi sávban haladva, és rárántotta a kormányt. Az ütközés következtében a Renault Laguna típusú jármű többször is megpördült, majd a tetejére borulva állt meg.

A rendőrség keresi a balesetben részes, eddig ismeretlen személyazonosságú járművezetőt, aki segítségnyújtás nélkül továbbhajtott Nyírtura felé. De várják mindazok jelentkezését is, akik látták a balesetet.

A balesetben megsérült sofőrnek a biztonsági öv mentette meg az életét, de így is több csigolyája is eltört. Valószínűleg hosszabb időt vesz majd igénybe mire talpra áll. Keressük a szürke autó sofőrjét, illetve azokat, akik bármit is tudnak a tartózkodási helyéről

– mondta megkeresésünkre Fehérvári Marietta, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság századosa.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik