Belföld

Több jutattást az anyáknak, elismerést az apáknak – így ösztönöznék a gyermekvállalást

A 25–35 éves korosztály gyermekvállalását ösztönözné kiemelten a kormány aszerint a hvg.hu birtokába jutott dokumentum szerint, amelyben 2018 utáni demográfiai terveit összegzi az erőforrás-minisztérium.

Ebből kiderül, a lakosság egészségi állapotának javítását és a várható élettartam növelését is célul tűzték ki. A dokumentumban kritikusan elismerik, hogy

mind a megfelelő népegészségügyi beavatkozásokkal megelőzhető, mint az időben igénybe vett egészségügy ellátás segítségével elkerülhető halálozások tekintetében az unió sereghajtói között állunk, és hat év alatt sem tudtuk ledolgozni nagy fokú lemaradásunkat.

A javulás érdekében népegészségügyi prevenciós és szűrőprogramok indítanának, és további intézményfejlesztéseket és eszközbeszerzéseket terveznek.

A várható intézkedések között szerepel még a várandósság és a szülés körülményeinek javítása. A korábbiaknál támogatóbb szemlélet szeretnének meghonosítani és segítenék a család és a munka összeegyeztethetőségét, például a távmunka, illetve rugalmas és részmunkaidő szélesebb körű elterjesztését. Ezen a területen még több intézkedést terveznek, például:

  • a diák-, illetve lakáshitel-tartozások elengedésének már bevezetett intézkedésein túl is további anyagi segítséget kell a korosztálynak nyújtani.
  • az apák szerepének fokozottabb elismerését, a főállású anyaság jelenleginél nagyobb anyagi elismerését, és a családbarát szemléletmódot erősítő pozitív kommunikációt is.

Az mindenesetre látszik a hvg.hu által megszerezett dokumentumokból, hogy a kormány talán felismerte és kész tenni azért, hogy a népességfogyást megállítsa, de konkrétum egyelőre elég kevés van.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik