Sport

Távozik a kecskeméti röplabdacsapat edzője

Karagics Mátyás a tanári feladatait nem tudja összeegyeztetni az szakvezetői feladatokkal, és el is fáradt.

A Kalo-Méh Kecskemét SE férfi röplabdacsapata ebben az esztendőben is a második helyen végzett az Extraligában és a Magyar Kupában is. Idén is a Kaposvár volt a veszte az együttesnek.

Karagics Mátyás, aki két éve vette át a csapat irányítását, most a Petőfi Népe című lapnak elmondta, elfáradt, és ugyan nagyon büszke a csapatra, de nem tudja összeegyeztetni munkáját iskolai munkáival. Nemcsak osztályfőnök, de a Katona József Gimnázium korosztályos csapatait is vezeti.

A kispadon az a Gyurkó Sándor lesz az utód, akit éppen Karagics váltott. Gyurkóval is ezüstérmes lett az együttes, és a régi-új edző most – szintén testnevelői feladatai mellett – már egy lépcsőfokkal feljebb lépne. A szakmai kihívások miatt vállalta el a szakosztály felkérését. Hogy ki marad, és ki távozik a csapattól, még nem tudni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik