Sport

Jó szereplés a női öttusa-Vk-n

Gyenesei Leila az ötödik, Kovács Sarolta a hatodik, Tóth Adrienn pedig a 13. helyen végzett szombaton az öttusázók kínai Világkupa-versenyén.

A csengtui viadal honlapja szerint három szám után Kovács állt a legjobban, köszönhetően annak, hogy 27 győzelemmel és mindössze 8 vereséggel – élete legjobb teljesítményével – megnyerte a vívást, majd Gyenesei mögött a második lett az úszásban és a lovaglásban sem vesztett sok pontot. A kombinált számnak elsőként vághatott neki, de csak a 29. legjobb idő volt az övé, így végül leszorult a dobogóról.

Gyenesei 17/18-as mutatóval éppen mínuszban maradt az első számban, aztán a leggyorsabbnak bizonyult a medencében, a lovaglással is őrizte élcsoportos pozícióját, és a lövészetekkel megszakított futásban is eredményesen szerepelt: ötödikként rajtolva az ötödik legjobb teljesítménnyel ötödikként futott a célba.

Tóth jól vívott és hibátlanul lovagolt, második volt a zárás előtt, a kombinált versenyszám viszont Kovácshoz hasonlóan neki sem sikerült.

Eredmények – női döntő:
1. Jekatyerina Huraszkina (orosz) 5420 pont
2. Heather Fell (brit) 5396
3. Annika Schleu (német) 5364
5. Gyenesei Leila 5328
6. Kovács Sarolta 5276
13. Tóth Adrienn 5160

Vasárnap a férfiak döntőjét rendezik: a 36 fős mezőny tagja Kasza Róbert, Tibolya Péter és Demeter Bence.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik