A pénteki négy játszmában elveszített mérkőzés után szombaton a magyar válogatott 3-1-es sikerrel visszavágott a házigazda izraeli csapatnak a női röplabda Euroligában.
A magyarok – az európai szövetség honlapja szerint – a sorozat második csoportmérkőzésén 111 perc alatt győztek.
Eredmény, női Euroliga, B-csoport:
Izrael-Magyarország 1-3 (-22, -25, 19, -22)
Az Euroliga csoportküzdelmei során minden csapat két-két hazai és idegenbeli mérkőzést játszik ellenfeleivel. A három csoportból az első helyezettek, valamint a legjobb második kerül majd az elődöntőbe. A magyar válogatott hazai mérkőzéseit sorrendben Szombathelyen, Budapesten és Debrecenben játssza majd.