Tech

Miért érdemes tabletet venned?

Avagy 10 ok, hogy miért érdemes táblagépet venni.

A világ immáron több mint egy éve fájdalmasan tisztában van azzal, hogy mik is azok a tabletek; sőt, az eltelt időben a bőség zavara kínozza a táblagépet vásárolni szándékozókat. Ráadásul az is bajban van, aki pontosan tudja, hogy iPadet szeretne, hiszen – bár egyre olcsóbb -, nem éri meg megvenni, mivel hónapokon belül érkezik az utód.

És persze vannak azok, akik nem értik ezt az egész felhajtást. Nekik segítenénk most átélni azt a lelkesedést, amit rajtuk kívül mindenki érez.

A tabletek először is nagyon jó e-olvasók – teljes könyvtárak férnek el rajtuk, ráadásul legtöbbük képernyője kíméli a szemet. De emellett kész termelékenységi állomások, hiszen az okostelefonok mellett az egyetlen eszközök, melyek hordozhatóan képesek segíteni munkánkat.

Ha az embernek nem kell túl sokat gépelnie, akkor a tabletek több tartalmat bírnak el, mint akár csak egy kétéves laptop, ráadásul egyszerűbb velük prezentálni is; avagy valaki más, unalmas prezentációja alatt sunyiban játszani rajta. Eseteg zenét hallgatni vagy filmet nézni.

Ráadásul a táblagépek legtöbbje olcsóbb és hordozhatóbb (könnyebb) is, mint egy új laptop. És lefagyni sem fagynak le.

És végül, de nem utolsósorban: a táblagépek egyszerűen menők.

AJÁNLOTT LINKEK:

A 10 pro mellé 5 kontra – angolul (CrunchGear)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik