Szórakozás

Veszélyes forgatás: tűz a Barátok köztben

A Barátok közt ma esti adásában a történet szerint tűz üt ki a szereplők törzshelyén, a Rózsa bisztróban. Bár a történet kitalált, a lángok nagyon is igaziak. A Fókusz stábja a veszélyes forgatás helyszínén volt, hogy a kulisszák mögül mutassák meg az érdekes jelenetet.

A történet szerint többen életveszélybe is kerülnek, a felcsapó lángok között ugyanis Bartha Zsolt testvére, Krisztián és az ő kedvese, Aliz – vagyis Nagy Alexandra – romantikáznak éppen, s a lányt az utolsó pillanatban Berényi Miklós – Szőke Zoltán – menti meg, de a fiúért már nem tud visszamenni. A Krisztiánt alakító Seprenyi László izgalommal várta a jelenet felvételét, hiszen nem mindennap élhet át egy színész ilyen pillanatokat úgy, hogy közben nem kell valóban aggódnia az életéért vagy az értékeiért.

Komolyan elő volt készítve az egész jelenet, voltak kaszkadőrök is a forgatáson, akik mindenben segítettek nekünk. Az összes szereplőtől fegyelmezett munkát vártak. Izgalmas feladat volt, de abba szörnyű belegondolni, milyen az, amikor ez valóban megtörténik valakivel

– mondta korábban a Blikknek Seprenyi László.

(Kiemelt kép: RTL Klub)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik