A magyar csapat vasárnapi beszámolója szerint a bajai pilóták már a pénteken és szombaton sorra került szabadedzéseken is figyelemre méltó eredményeket produkáltak, az időmérőn pedig Vő Viktor a 10., Vő Kornél a 12. rajtpozíciót szerezte meg.
A futamon aztán Kornél teljesített jobban, feljött az ötödik helyre, ám a 45 perces verseny utolsó körében a negyedik pozícióért harcolva egy bójafordulónál hajója orra megakadt, s az oldalára borult a motorcsónak. A bajai pilótát kórházba szállították, de az orvosi vizsgálat nem mutatott ki komolyabb sérülést, így a testvérpár fiatalabbik tagja rövid idő után visszatérhetett a csapathoz. Viktornak a 20 hajót felvonultató mezőnyben a 12. helyen sikerült célba érnie, bár a verseny közben érkezett trópusi vihar miatt bepárásodott a szélvédője, s ez jelentősen megnehezítette a dolgát.
A bajai Vő testvérek csaknem tíz éve versenyeznek a motorcsónaksportban, de most először indultak olyan hajókkal, amelyek 2000 kcm-esek, 220 lóerősek, szinte a Forma-1-es csónakokéval megegyező teljesítményűek.
Ha a Vő fivérek jövőre teljesítik a Nemzetek Kupája hat versenyét, megkapják azt a szuperlicencet, amellyel 2013-ban már a Forma-1-ben állhatnak rajthoz.