Nagyvilág

A kormány szerint Soros nem hajlandó elfogadni a magyar választás eredményét

Az elmúlt napok eseményei kristálytisztán megmutatták, hogy Soros György nem hajlandó elfogadni a magyar országgyűlési választás eredményét

– mondta a kormányszóvivő kedden.

Kovács Zoltán hangsúlyozta, Soros György újra folytatja azokat a tárgyalásokat, amelyeknek a célja, hogy megkérdőjelezze a magyar voksolás kimenetelét és szövetségeseket gyűjtsön a demokratikusan megválasztott magyar kormánnyal, illetve többséggel szemben.

Példaként említette a milliárdos hétfői látogatását Frans Timmermansnál, az Európai Bizottság alelnökénél, aki szerinte mindig sokkal gyakrabban folytat egyeztetéseket Soros Györggyel és szervezeteivel, mint a valódi civil szervezetekkel.

Teljesen nyilvánvaló, hogy Timmermans Soros embere

– jelentette ki a kormányszóvivő, majd aláhúzta, az Európai Bizottság alelnöke olyan elkötelezett bevándorláspárti politikát folytat, amelynek célja Magyarország, illetve a bevándorláspárti politikának ellenálló más országok megtörése.

(MTI, kiemelt kép: MTI/EPA pool/Peter Foley)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik