Belföld

4 százalékponttal drágultak az ipari termékek júniusban

Az ipari termelői árak az idén júniusban 0,4 százalékkal haladták meg az egy hónappal és 3,3 százalékkal az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.

A májusi 0,3 százalékos növekedést követően 2004. júniusban 0,4 százalékkal emelkedtek az ipari termelői árak. A belföldi értékesítés havi árnövekedése mérséklődött (0,3 százalék). A forintban mért exportértékesítés havi árai a múlt havi csökkenést követően ismét emelkedtek, 0,5 százalékkal magasabbak a májusinál.


Júniusban a termelői árak 12 havi növekedési üteme a májusinál kisebb volt (3,3 százalék), ezen belül a belföldi értékesítési árak 9,0 százalékkal emelkedtek, a forintban mért exportárak 1,2 százalékkal maradtak el az egy évvel ezelőttihez képest.


2004 első félévében az ipari termékek termelői árai átlagosan 4,4 százalékkal voltak magasabbak a tavalyinál. Ezen belül a belföldön értékesített ipari termékeket 8,2 százalékkal, az exportáltakat 1,3 százalékkal értékesítették drágábban, mint 2003 első félévében. A belföldi értékesítés júniusi áralakulását továbbra is a feldolgozóipari ágazatok árnövekedése határozta meg.


A kőolaj világpiaci árai a májusi boom után, az OPEC értekezletet követően mérséklődtek, és ez kedvezően befolyásolta a kőolaj-feldolgozás belföldi értékesítési áralakulását is – a kiugróan magas májusi havi 8 százalékos árnövekedést követően gyakorlatilag stagnáltak az árak. A többi feldolgozóipari ágazatot mérsékelt (0,7 százalék növekedés és 0,8 százalék csökkenés közötti) ármozgások jellemezték.


Tendenciájában nem változott, bár némileg mérséklődött a 12 havi belföldi árnövekedés (9 százalék). Továbbra is az átlagot meghaladó mértékben, de a múlt havinál mérsékeltebben emelkedtek az árak az energiaágazatban (11,2 százalék), ezen belül is a gázgyártás, -elosztás (22,0 százalék), továbbá a gőz- és melegvízellátásban (12,9 százalék).


Az idei első félévét a tavalyi megfelelő időszakához mérve a legerőteljesebben az energiaágazatban nőttek az árak (15,1 százalék). A feldolgozóipari ágazatokban az árindexek 100,6–110,9 között szóródtak. A legkisebb árnövekedést a gumi-, műanyagtermék-gyártásban, a legmagasabb növekedést a kőolajfeldolgozásban mérte a hivatal.


A 12 havi áralakulásban – mérséklődő üteme ellenére – továbbra is az energiatermelő ágazat volt a meghatározó a 14,2 százalékos árnövekedésével.


A forintban mért exportértékesítési árak júniusban az előző hónaphoz mérten 0,5 százalékkal növekedtek, miközben az euró árfolyama gyakorlatilag nem változott, a dollár 1 százalékkal erősödött. A feldolgozóipari ágazatok közül átlag feletti 1,6-1,1 százalék közötti árnövekedést mért a KSH, a fém-, a műanyag-, a vegyi anyag- és a járműgyártás területén. Az ipari kivitelt meghatározó gépexport árai átlagosan 0,4 százalékkal emelkedtek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik