Belföld

Licitek kora – több aukciós cég nyit magyar oldalt

Egy német gazdasági hetilap arról adott hírt, hogy Magyarországon is megjelenik a világ legnagyobb internetes aukciós oldala, az eBay. A cégnek információink szerint Lengyelországból is érkezne versenytársa.

Rövid időn belül több internetes aukciós oldal indíthat saját portált Magyarországon. A hírek szerint az egyik új portál megnyitását az amerikai eBay internetes aukciósház tervezi. A cég egyből versenytársat is kap Lengyelországból: információink szerint a népszerű lengyel aukciós szájt, az Allegro, amely a megszólalásig hasonlít az amerikai nagytestvérre, ugyancsak megcélozta a magyar piacot. A lengyel Allegro persze törpének számít az eBay mellett és a neve sem annyira ismert idehaza, ennek ellenére a cég ősszel kívánja elindítani magyar oldalát.

Az eBay kelet-európai terveiről a német WirtschaftsWoche nevű gazdasági hetilap csütörtökön megjelent számában számolt be. A lap információi szerint a cég a közeljövőben Magyarországon, Lengyelországban és Csehországban terjeszkedne tovább.





Az óriás bolhapiac
Az internetes aukciós oldalak leginkább egy óriás Ecseri-piachoz hasonlítanak, azzal a különbséggel, hogy itt szélesebb termékkörből válogathatnak a vásárlók, licitálhatnak a kiválasztott portékára, a piactér pedig egy weboldal, ahol gyakorlatilag tetszőleges számú eladó kínálhatja portékáit, melyért az oldal fenntartójának fizet kvázi „bérleti díjat” vagy jutalékot.

Németországban tarolnak

Az eBay növekedési ütemét jelzi, hogy az elmúlt évben a németországi oldal látogatóinak száma mintegy 20 százalékkal nőtt, jelenleg 17,4 millió fő látogatja meg havonta az online „secondhand” óriást, és a felhasználók 75 százaléka rendszeresen ad el vagy vásárol valamit a portálon.

A cég 759 millió dollárra tehető nemzetközi forgalmának jelenleg durván felét adja a német piac. Az eBay Deutschland 2003-ban mintegy 4 milliárd eurós árbevételre tett szert, ami mintegy 300 millió euróval több, mint amennyit például a hagyományos csomagküldő szolgáltatást végző, Németországban komoly múlttal rendelkező Quelle produkált.

Ez utóbbi összehasonlítás jól jelzi, hogy az új kereskedelmi formának komoly jövője van Európában is. A rengeteg vásárló szívesen szemezget az egyéni eladók, magán- és kisvállalkozások egyedi, vagy egyszerűen csak kedvező ajánlataiból.

Kicsi a piac, de nő

Bár a magyar online aukciós kereskedelmi piac igen jelentős mértékben bővül (a forgalom akár meg is triplázódik évről évre), Valner Szabolcs, a legnagyobb magyar szereplő, a saját számításaik szerint a magyar piac 90-95 százalékát lefedő Vatera.hu-t üzemeltető Vatera.hu Kft. regionális igazgatója mégis túl kicsinek látja a mai magyar piacot egy amerikai multi számára. Valner véleménye szerint egy most megjelenő társaságnak még jó ideig veszteséges gazdálkodással kell számolnia.

A 2000-ben beindított Vatera.hu weboldal esetében is csak az elmúlt hónapokban sikerült elérni a nyereségességet, ehhez azonban át kellett vészelni az első 3,5 év óriási veszteségeit, illetve fel kellett futtatni az átmenő forgalmat a 2004-es évre várt több mint egymilliárd forintos értékre. A cégnek jó esélye van a terv teljesítésére, idén az első félévében ugyanis a közel negyvenezer regisztrált felhasználó már több mint negyvenezer üzletet kötött 540 millió forint értékben, amely 220 millió forinttal haladja meg a teljes 2003-as adatot. A cégnek Valner Szabolcs közlése szerint ebből havi pár millió forintos bevétele származik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik