Belföld

Istenmezeje polgármestere eléggé kiakadt, amikor a választásokról kérdezték

A Kékes Online megkérdezte a gyöngyösi körzet összes polgármesterét, mennyire elégedettek az elmúlt négy évvel, mi a véleményük a választásokról.  A választókerület 56 településéből 40-et független polgármester vezet, az 1600 fős Istenmezeje független polgármesterének nyilatkozata azonban mindenkit váratlanul ért.

Nagy Péter nyilatkozatához a szerkesztők odaírták, hogy

Meg szerettük volna őrizni az interjú hangulatát, illetve a szalonképes, helyettesítésre alkalmas szavakat sem találtuk meg, ezért úgy döntöttünk, hogy a telefonos nyilatkozatot szó szerint, a csúnya szavakat kipontozva közöljük.

A polgármester nyilatkozata:

„A politikusokat csak a pénz és a hatalom érdekli. Most az ikszért kinyalják a s****nket, de utána lesza***k minket, mert mi, emberek nem számítunk. Addig dolgoztatnak minket, míg megdöglünk. Mindent 46-szor ellopnak, mi mindenképpen veszítünk. Itt csak kiválasztott, polihisztorok és strómanok érvényesülhetnek. Mi beikszeljük őket, ők meg kiikszelnek minket. Jelenleg nincs olyan párt, akire szívesen rábíznám az ország vezetését. Itt minden arról szól, hogy ki a legnagyobb g***, undorító, amit művelnek, olyan, mint egy rossz pornó. Szegény Magyarország! 600 éve szívunk.

Vasárnap mindenki szavazzon a józan esze szerint! Mi itt, Istenmezején, a halál f**** után egy méterrel nem számítunk, és ez a vidék legnagyobb részére igaz. Az a település, ahol nem kormányközeli a vezetés, az hátrányos helyzetbe kerül. Én független vagyok, emberi módon bánok mindenkivel, mindenkinek megadom a tiszteletet. Ma Magyarországon pillanatok alatt kereshet valaki százmilliárdokat, más meg verítékkel sem tud összerakni pár százezer forintot. A szavazást kötelezővé tenném, mindenki vállalja a döntéséért a felelősséget! Aki nem teszi, az jellemtelen. Én vállalom a tetteimért a felelősséget, egy kis településen nincs is más lehetőség. Ha megígérek valamit és nem tartom be, megkérdezik az utcán.”

(via 444)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik