Belföld

Oszlopháború: Simicskának kedvezett a bíróság

Az önkormányzat által említett felmondási okok megalapozatlannak találtattak.

Hiába tett a fővárosi önkormányzat felmondó nyilatkozatot, nem szűnt meg a szerződés a főváros és a Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó Mahir Cityposter Kft. között – közölte csütörtökön a Fővárosi Törvényszék.

Emlékeztetnek, hogy a felek 2006. szeptember 28-án kötöttek szerződést utcabútorok telepítésére, üzemeltetésére és reklámcélú hasznosítására, amit a fővárosi önkormányzat 2015 októberében felmondott. A Mahir bírósági keresetet adott be az önkormányzat ellen.

Ekkor tört ki az emlékezetes „oszlopháború”, amely során a főváros elkezdte elbontani a cég hirdetőoszlopait. Ezt a bíróság azután megtiltotta számára. A Fővárosi Törvényszék először 2016 szeptemberében hozott első fokú ítéletet, amelyben megállapította, hogy a felmondó nyilatkozat hatálytalan. Ezt a Debreceni Ítélőtábla 2017 februárjában helyben hagyta.

Ezután a Kúria az eljárás részbeni megismétléséről döntött, ennek során született az újabb, csütörtöki első fokú ítélet.

A Mahir arra hivatkozott, hogy az önkormányzatot sem jogszabály, sem szerződés alapján nem illette meg rendkívüli felmondási jog, ellenben szerződési előírás volt, hogy a vitás kérdéseket tárgyalás útján rendezzék. Azt joggal való visszaélésnek tartja a cég, ha valaki az azonnali hatályú felmondási jogot az ok észlelése után több évvel akarja érvényesíteni.

Az önkormányzat azzal védekezett, hogy a felperes több száz oszlopot tulajdonosi hozzájárulás nélkül helyezett ki, karbantartási hiányosságokat észleltek, illetve internetes terminált tartalmazó oszlopok helyett wi-fi-s oszlopokat helyeztek ki, amelyeknél lassú volt a kapcsolat. Felmondási okként azt is megjelölték, hogy fontos közérdekből szükségük van az adott közterületekre.

A bíróság megállapította, hogy az önkormányzatot jogszabály alapján megillette a rendkívüli felmondás joga, de szerintük az alperes által közölt, és a perben figyelembe vehető felmondási okok megalapozatlanok.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik