Még a múlt század elején a lóversenyszerető suszter, idősebb Aperianov Zakariás a Krím-félszigetről települt át Magyarországra. Két lánya született és fogadalmat tett, ha végre fia lesz, akkor zsokét nevel belőle. 1927. február 8-án látta meg a napvilágot gyermeke, akit apja után szintén Zakariásnak kereszteltek.
Aperianov Zakariás Imperiállal
Forrás: lovasok.hu
A Pubi becenévre hallgató srác anyja minden ellenkezése ellenére tizenkét évvel később 1939. augusztus 10-én állt lovászttanoncnak. Két év után lovagolhatott először, és első győzelmét 1943-ban Caracalla nyergében aratta.
A háború lényegében kivégezte a magyar lóversenysportot. Zakariásék a telivéreket megpróbálták nyugatra menekíteni, de eközben társaival orosz fogságba estek, de túlélte a világégést. Viszont vékony zsoké alkata a múlté lett, így 1952-ben befejezte a lovaglást.
Jött az államosítás, ami nem kerülhette el a lóversenysportot sem, amely Aperianov Zakariást már nem lóháton, hanem a pálya mellett találta. 34 évesen találkozott a “Nagy ő-vel”, Imperiállal, a 20. század legismertebb és legjobb magyar telivérével. A kisbéri születésű “táltos”, Imperiál egész pályafutását nézve huszonöt versenyéből hússzor győzött. Itthon minden versenyét megnyerte – ő hozta meg idomárja és a magyar lóversenysport számára is az újbóli nemzetközi elismertséget.
Aperianov Zakariás 56 éves, dolgos pályafutása során tizenhhatszor nyert Derbyt, amely az egyetemes galoppsport történetében is egyedülálló. Hogy mást ne mondjunk, a Guinness Rekordok Könyvében nyilvántartott angol tréner, John Porter “mindössze” hét derby győzelemmel dicsekedhet. 2009-ben tette le kezéből az elengedhetetlen stopperórát – emlékezett meg a legendás idomárról a lovasok.hu.
A ’70-es évek végén hajnalonta volt szerencsém a kötelező trágyacipelés közben beleszagolni a galopp-pálya életébe. Azon túl, hogy 13-14 évesen még piszkosul féltem ettől a hat mázsányi hatalmas állattól, annak erejétől, irdatlan sebességétől, két dologra emlékszem. Egyszer munkalovaglás közben elragadott egy szürke. Az istenért nem találtam rajta a féket, lebegtem az istállók irányába száguldó ló után, mint a győzelmi zászló mindaddig, amíg egy keresztbe feszített szárítókötélen fent nem akadtam…
Másrészt az kristálytisztán él bennem, hogy Zakariás bácsit abban a már gyermeki szememnek is feltűnően szegényes, egyszerű világban, ami akkor a Kincsem Park volt, istenként tisztelték. Így vagyok vele én is azóta.
Zaki bácsi február 18-án délután hunyt el. Régóta beteg volt már. Aki szeretne tőle búcsút venni az pénteken, 12 órától, a Fiumei úti sírkert kápolnájában teheti ezt meg.
