Tech

A pillanatot örökíti meg ez a vak kamera

Nincs benne lencse és egyébként sem képes képet készíteni.

A képen is látható kamera nem rendelkezik mással, mint egy viszonylag nagy piros gombbal és egy LCD képernyővel – ráadásul első ránézésre a kettő nincs is közvetlen összeköttetésben, mivel a gomb megnyomása után a kijelző percek, néha órák múltával reagál csak. Mire jó hát ez az egész?

Nos, ez a művészi koncepció szeretné a fényképezőgépet és az általa megörökített pillanatot függetleníteni a fotóstól. A gomb megnyomásával ugyanis a szerkezet csak azt jegyzi meg, hogy pontosan mikor kattintottunk, hogy percek vagy órák múltával a képernyőn megjelenjen egy kép, amit pontosan akkor lőttek, mint amikor megnyomtuk a gombot.

Természetesen az eszköz nem kerül kereskedelmi forgalomba – hiszen kit szórakoztatna ez néhány kattintáson túl? -, viszont van valami romantikus az ötletben, amely szerint az általunk megélt pillanathoz egy vadidegenét társítja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik