Sport

Hegymászók holttestére bukkantak Nepálban

himalája (himalája)
himalája (himalája)

Ötven ember, köztük több külföldi hegymászó holttestére találtak a hatóságok Nepálban egy lavina sújtotta területen. A pusztító erejű földrengés halálos áldozatainak száma az ázsiai országban már meghaladja a hétezret.

Pravin Pokharel, az észak-nepáli Rasuva körzet rendőrségének helyettes vezetője vasárnap elmondta, hogy egyelőre nem azonosították a halottakat. Beszámolója szerint a térségben még mindig kétszáz eltűnt embert keresnek. A területre korábban a heves esőzések miatt tudtak eljutni.

 Fotó: Europress fotóügynökség

Egy hét múlt el a 7,9-es erősségű földrengés óta, és a nepáli hatóságok legfrissebb adatai szerint a halálos áldozatok száma elérte a 7040-et, a sérülteké pedig a 14 123-at. 

A hatóságokat közben bírálat érte amiatt, hogy nagyon lassan halad a külföldről érkező segélyek vámolása az ország egyetlen nemzetközi légikikötőjében, Katmanduban. 

Az ENSZ egyik tisztviselőjének véleménye szerint a szállítmányokat nem kellene feleslegesen ellenőrizni. A nepáli kormány képviselője ugyanakkor azzal védekezett, hogy rengeteg szükségtelen termék érkezett, és ezekre, mint például tonhal- és majonézkonzervekre egyáltalán nincs szükségük. Ehelyett inkább vízhatlan ponyvára, sátrakra van nagy igény, amelynek behozatali vámját meg is szüntették. 

A belügyminisztérium szóvivője szerint a gondot a segélyek országon belüli szállítása jelenti, nincsen elég teherautó és sofőr.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik