A küzdősport műsorba vételéről a Karate Világszövetség (WKF) spanyol elnöke, Antonio Espinós tárgyalt csütörtökön a japán állami és sportvezetés több tagjával, köztük a szigetország sportminiszterével, Simomura Hakubunnal és a főváros polgármesterével, Maszuzoe Joicsivel. Emellett további megbeszéléseket tervez a Japán Olimpiai Bizottság elnökével, Takeda Cunekazuval és Mori Josiro volt kormányfővel, az öt és fél év múlva esedékes ötkarikás játékok szervezőbizottságának vezetőjével.
Espinós az EFE-nek nyilatkozva azt mondta, kapcsolatba lép mindazokkal, akik döntéshozatalra jogosultak az olimpiai program ügyében, és tudatosítani igyekszik: közös érdek, hogy a karate ott legyen a 2020-as olimpián.
A WKF törekvéseit nagyban segítheti, hogy a karate az ősi japán harcművészetből született olyan küzdősport, amelynek a szigetországban értelemszerűen hatalmas tábora van, világszerte pedig – a nemzetközi szövetség közlése szerint – mintegy 100 millióan űzik.
A karate műsorra tűzése azt követően vált reális lehetőséggé, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a múlt év végén elfogadta új, német elnökének, Thomas Bachnak a reformcsomagját, amely megengedi, hogy az olimpia házigazdái maguk döntsenek “egy vagy több” sportág programba kerüléséről.